top of page
IMG_3955.jpg

SCHANDL GÁBOR

Több mint tizenöt éve kezdtem edzői pályafutásomat szertorna edzőként. Dolgoztam Amerikában, a válogatott központjában, Károlyi Béla kezei alatt, majd figyelmem a szertornáról a sporttudomány, az erőnléti edzés és teljesítményfokozás felé fordult. 2017-ben végeztem a Testnevelési Egyetem Humánkineziológia mesterképzésén, élsport felkészítés szakirányon

 

A Vasas–Kubala Akadémián utánpótláskorú sportolókkal foglalkoztam, később Pozsonyi Zsolttal közösen nemzetközi szinten és olimpiai bajnok vízilabdázókkal dolgoztam. Egyéni tanítványaim között volt világbajnok és olimpiai bajnok vívó, a német bajnokságban játszó labdarúgó, számos magyar NB I-es sportoló és tehetséges utánpótláskorú versenyző.

2019-ben társszerzőként közreműködtem az „Erőnléti edzés a kézilabdázásban” című szakkönyv megírásában, majd 2020–2023 között két NB I-es kézilabdacsapat erőnléti edzőjeként és utánpótlás-koordinátorként tevékenykedtem.

2023-ban a brit Somatic School Body Oriented Coaching módszerével szereztem coach végzettséget.

2024-ben fejeztem be pszichológia BA tanulmányaimat a Károli Gáspár Református Egyetemen.

 

2024-ben nyitottuk meg Budapesten a New Level Fitness központot, ahol sportolók és nem-sportolók számára biztosítunk egyéni és csoportos edzéseket, valamint csoportos önismereti foglalkozásokat.

2024-ben indítottuk el Wisdom In Motion projektünket, ahol a mozgást pszichológiai módszerekkel ötvözve segítjük a résztvevőket testi-lelki fejlődésükben.
2025-től a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió kötelékében is dolgozom segítőként, ami mellett egyéni kliensekkel is foglalkozom.

Edzői munkám alappillérei, a helyes testhasználat, a robbanékonyság fejlesztése és a pszichológiai szemlélet. Alapvető célom, hogy megtanítsam tanítványaimnak a testük tiszteletteljes és hatékony használatát. Ez a kulcs a jobb teljesítményhez.

Az utóbbi időben edzéselméletet és pszichológiai ismereteket összevonó edzésmódszereket dolgoztam ki. Ezek során kapcsolódunk a testünkkel, nem kizsigereljük azt, így a kemény edzések is feltöltenek, nem pedig kimerítenek.

Egy NB I-es játékosom szavaival élve: "Ilyen edzésen még nem voltam, ahol nem elfáradtam, hanem feltöltődtem az edzés alatt."

Segítőként meggyőződésem, hogy minden emberben ott van a belső iránytű, amely a gyógyulás és a fejlődés útját mutatja. Ítéletmentesen, biztonságos és támogató teret teremtek, ahol a klienseim szabadon kibontakozhatnak. Előszeretettel mutatom meg klienseimnek a test és a lélek összekapcsolódásában rejlő felszabadulást, ahol a gyógyulás is magától megindul. Munkámban a pszichológiai ismereteket, a test-orientált megközelítéseket és a keleti hagyományok tanait és módszereit integrálom.

bottom of page